Látni és látszani elv, amely a korlátozott látási viszonyok között felértékelődik

Látni és látszani elv, amely a korlátozott látási viszonyok között felértékelődik

Télen, különösen rossz látási viszonyok között kifejezetten fontos a közúti forgalomban részt vevő járművek megfelelő kivilágítása a közúti balesetek megelőzése, illetve elkerülése érdekében.

A jelenleg hatályos a közúti közlekedésről szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 44. § és 45. § részletesen szabályozza a járművek kivilágítását, tompított és távolsági illetve a ködfényszóró, és hátsó helyzetjelző ködlámpa alkalmazását.

Különbséget kell tenni a forgalomban részt vevő, és az álló járművek, továbbá a nappal és jó látási viszonyok és éjszaka és korlátozott látási viszonyok alapján.

Forgalomban részt vevő jármű nappal és jó látási viszonyok között

A forgalomban részt vevő motorkerékpárt és a tompított fényszóróval felszerelt segédmotoros kerékpárttompított fényszóróval – ki kell világítani.

Lakott területen kívüli úton a forgalomban részt vevő gépkocsit nappali menetjelző lámpával vagy tompított fényszóróval kell kivilágítani.

Mezőgazdasági vontatót és tompított fényszóróval felszerelt lassú járművet – tompított fényszóróvalki kell világítani.

Forgalomban részt vevő jármű éjszaka és korlátozott látási viszonyok között

A forgalomban részt vevő gépjárművet helyzetjelző lámpákkal és tompított fényszóróval ki kell világítani.

Ez alól kettő kivétel létezik, ahol elegendő helyzetjelző lámpákkal kivilágítani:

– tompított fényszóróval történő kivilágítás alól kivétel az egytengelyes motoros részből és hozzákapcsolt egytengelyes pótkocsiból álló olyan lassú jármű, amely sík úton önerejéből 15 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes,

– a tompított fényszóróval fel nem szerelt segédmotoros kerékpár.


Távolsági fényszóró használata

Távolsági fényszórót használni tompított fényszóró helyett – fényjelzés kivételével – csak lakott területen kívül szabad.

Tilos a távolsági fényszóró használata

-másik járművel vagy hajtott (vezetett) állattal való szembetalálkozás esetében olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró a szembejövő jármű, illetőleg állat vezetőjét elvakíthatja,

a másik jármű követése esetében olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró – a visszapillantó tükrön át – az elöl haladó jármű vezetőjét elvakíthatja,

ha a fényszóró az úttal párhuzamos vasúti pályán vagy vízi úton haladó jármű vezetőjét elvakíthatja.

Ködfényszóró, hátsó helyzetjelző ködlámpa használata

Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják.


Az álló járművek kivilágítása

Az úttesten álló járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani, kivéve, ha közvilágítás van vagy a járművet egyéb külső fényforrás kellően megvilágítja.

A gépjárművet, a mezőgazdasági vontatót és a lassú járművet a helyzetjelző lámpákkal kell kivilágítani.

A 6 méternél nem hosszabb, két méternél nem szélesebb és pótkocsival vagy más vontatmánnyal össze nem kapcsolt gépjárművet azonban lakott területen elegendő az úttest közepe felé eső egy-egy első és hátsó helyzetjelző lámpával vagy egy, előre fehér, hátra piros fényt adó lámpával kivilágítani.

Álló járművön – a forgalmi okból megálló járművet kivéve – tompított fényszórót csak erős ködben vagy sűrű hóesésben szabad használni; távolsági fényszórót, ködfényszórót használni tilos.


De mi számít korlátozott látási viszonynak?

Éjszaka: az esti szürkület kezdetétől a reggeli szürkület megszűnéséig terjedő időszak.

Korlátozott látási viszonyok: az átlagos látási viszonyoknak felhősödés, köd, eső, hóesés, porfelhő vagy más ok miatt előállt jelentősebb korlátozottsága.


A fentiekben felsorolt szabályok betartása alapvető követelmény a közlekedési balesetek megelőzése érdekében. Nyilvánvalóan az észlelhetőséget segíti, hogy koszos, párás szélvédővel nem veszünk részt a közúti forgalomban a gépjárművel, illetve elindulás előtt meggyőződünk a lámpatestek tisztaságáról, annak érdekében, hogy azok fénykibocsátását ne gátolja szennyeződés.

Jó utat, és biztonságos közlekedést kívánok!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.